Nyomtás konszolidáció

A legtöbb vállalatnál a számítástechnikai eszközök kellő odafigyelést kapnak: központi menedzsment, help-desk, külső és belső szolgáltatási szint szerződések (SLA-k), központi beszerzési politika.

nyomtat_s.jpg

Ehhez képest sok helyen még ma is „mostohagyerekként” kezelik a dokumentumok előállításával kapcsolatos irodatechnikai infrastruktúrát. Egy megfelelő szabályrendszerrel rendelkező cégnél elképzelhetetlen, hogy az egyes divíziók/felhasználók saját hatáskörükben döntsenek a PC-k beszerzéséről és az IT tudta nélkül „ismeretlen” eredetű vagy a cég által nem támogatott gépeket csatlakoztassanak a hálózatra. Ehhez képest az irodatechnikai eszközök területén meglehetősen nagy szabadság uralkodik, amely végül rendelkezésre állási problémákat, ellenőrizhetetlen, drága, kevéssé hatékony eszközparkot eredményez.

A megdöbbentő valóság az, hogy egy tipikus iroda éves forgalmának 1-6%-a között költ nyomtatott dokumentumok előállítására.

Akármilyen méretű irodáról legyen is szó, a statisztikai adatok ismeretében jelentős összegekről beszélhetünk. A költségek sokféleképpen jelentkezhetnek. Némelyikük egészen nyilvánvaló, egyszerűen követhető tételek, más részük viszont kevésbé szembetűnő, kevésbé magától értetődő természetűek.

A nyomtatás konszolidáció több lépésből álló folyamat:

  1. Szakemebereink a megrendelő irodájában, a teljes eszközpark felmérésével kezdik az elemző munkát.
     
  2. A  kulcsfelhasználókkal történő interjúk során feltárják a jelenlegi berendezések felhasználói szempontból releváns erősségeit, gyengeségeit, biztonsági réseit, és felmérik a jövőbeni igényeket.
     
  3. A munka során feltárjuk az irodai eszközpark teljes költségszerkezetét, rendelkezésre állását, információbiztonsági szintjét, s a jelenlegi szerződések pénzügyi vonatkozásait.
     
  4. A finanszírozási háttér ismeretében a közel 7000 eszköz műszaki paramétereit, beszerzési árait és üzemeltetési költségeit tartalmazó adatbázisunk alapján pontos elemzést készítünk a jelenlegi költségszerkezetről.
     
  5. A részletes, explicit adatokat tartalmazó dokumentációt egy prezentáció keretein belül adjuk át az ügyfeleinknek.

 

IT Regulák
Hírlevél Feliratkozás




Kiemelt ügyfeleink